Szalagok, kazetták és játék

A kazetta, amely mindent rögzített

A Philips 1963-ban mutatta be a Compact Cassette-t, eredetileg diktálásra és beszédrögzítésre szánva. A szalagösszetétel és a zajcsökkentés fejlődése, különösen a Dolby B, az 1970-es évekre hiteles zenei formátummá tette. Döntő jellemzője nem a hangminőség volt, hanem a felvétel gomb. Először fordulhatott elő, hogy a hétköznapi emberek könnyen rögzíthettek, másolhattak és átrendezhettek zenét.

Meg is tették. A hallgatók a rádió mellett ültek, ujjukat a szünet és a felvétel gombon tartva. Barátok kettősdekkes sztereókon másoltak át albumokat. A mixtape levelezéssé vált: sorrendbe rendezett válogatás, a C60-hoz vagy C90-hez igazítva, kézzel írt betétlappal. Elkészítése egy estét vett igénybe; kapni egyet pedig azt jelentette, hogy valaki arra az estére Önre gondolt.

A zene kilép a házból

A Sony Walkman TPS-L2 1979. július 1-jén került forgalomba Japánban. Az első modelleken két fejhallgató-csatlakozó volt, ami arra utalt, hogy a hallgatás megosztható lehet. Ehelyett a Walkman a személyes hallgatás szimbólumává vált a nyilvános térben, a korabeli kritikusok pedig aggódtak amiatt, hogy az emberek a vonatokon és az utcákon személyes hangsávjaikba zárkóznak. Ezek a viták ismerősen csengenek mindenki számára, aki már látott fülhallgatókkal teli vagont.

A televízió megtanul játszani

A Magnavox Odyssey 1972-ből, Ralph Baer mérnök prototípusai alapján, volt az első otthoni videojáték-konzol. Átlátszó műanyag fóliákat ragasztottak a tévéképernyőre, hogy tájat sugalljanak. 1977-ben az Atari Video Computer System, későbbi nevén Atari 2600, népszerűsítette a cserélhető patronokat: egy gép, egy polcnyi játék. A családok egyetlen képernyő köré gyűltek, és a sorra kerülés a játék részévé vált.

Az észak-amerikai piac 1983-ban összeomlott a gyenge minőségű címek özönétől. A Nintendo Family Computer, amely 1983-ban indult Japánban, 1985-ben pedig Nintendo Entertainment System néven jelent meg Észak-Amerikában, részben azzal építette újjá a bizalmat, hogy szigorúan ellenőrizte, mely játékok kerülhetnek a polcokra.

Patronfúvás és más népi praktikák

Szinte mindenki, akinek volt patronos konzolja, emlékszik arra, hogy belefújt a csatlakozóba, amikor a játék nem indult el. Gyakran úgy tűnt, működik, de leginkább azért, mert a patron visszahelyezése újra illesztette az érintkezőket. A lehelet nedvessége idővel korróziót segíthet elő. Az ilyen népi praktikák jó emlékeztetők arra, hogy a közös emlék és a dokumentált tény különböző típusú bizonyíték: mindkettőt érdemes megőrizni, de nem helyettesíthetik egymást.

"A Game Boyunk mindenhová velünk ment: autóutakra, fogorvosi váróterembe, takaró alá zseblámpával. Az elemfedelet évekig szalaggal rögzítettük."

Emlék · illusztratív kompozit

A játék hordozhatóvá válik

A Nintendo Game Boy 1989-ben indult, sok régióban Tetrisszel csomagolva. Zöldes árnyalatú képernyője már akkor is szerény volt, de négy AA elemmel hosszú üzemideje és robusztus kialakítása állandó társsá tette. Egy összekötő kábel két játékosnak tette lehetővé a versengést, később pedig a barátok közötti cserélgetés egyes játékok központi elemévé vált. Sok patron egy kis gombelemmel táplált memóriában tárolta a mentett játékokat, ezért néhány ilyen mentés évtizedekkel később ma már halványul.

A New York állambeli Rochesterben található Strong National Museum of Play, amely a World Video Game Hall of Fame otthona, sok ilyen gépet és azok kulturális kontextusát őrzi.

Mit őrzött meg a streaming, és mit hagyott el

A lejátszási listák örökölték a mixtape gondos sorrendezését. A hordozható hallgatás, amely egykor újdonság volt, alapértelmezetté vált. A mentési rendszerek, a teljesítményjelvények és az online többjátékos mód a patronokból és az összekötő kábelekből nőttek ki. Ami elhalványult, az a fizikai kölcsönzés gazdasága: egy kazetta odaadása a barátnak, egy játék kölcsönvétele a hétvégére, évekkel később valaki más kézírásának megtalálása egy betétlapon. A digitális könyvtárak nagyobbak és megbízhatóbbak. Ugyanakkor szinte lehetetlen őket továbbajándékozni.